Az államok önrendelkezési joga, vagyis a szuverenitás, eredetileg azt jelentette, hogy egy ország saját területén kizárólagosan dönthet törvényhozásáról, igazságszolgáltatásáról, külügyeiről, és nem engedi magát befolyásolni más államok vagy külső hatalmak által. Ez a felfogás az elmúlt nyolcvan évben fokozatosan kiegészült és finomodott, különösen a globalizáció és a nemzetközi szervezetek létrejöttének hatására.
Napjainkban a szuverenitás nem csupán jogi vagy politikai keretrendszer, hanem kormányzási alapelv. A szuverenitás 21. századi, innovatív értelmezése Magyarországon az elmúlt években Orbán Viktor és a Fidesz politikai és kormányzati filozófiájának köszönhetően került az állami működéssel kapcsolatos figyelem középpontjába, az az elmélet helyett inkább a gyakorlati kormányzás tapasztalatából építkezik. Tizenöt évnyi kormányzás eredményeként a magyar modellben a szuverenitás értelmezése feldúsult, az magába foglalja már a nemzeti önrendelkezést, a kulturális identitást és a szabadságvágy politikai, érzelmi összetevőit is. Magyarország a szuverenitást nem csupán és nem is elsősorban jogi vagy politikai függetlenségként, hanem nemzeti identitást biztosító erőként definiálja, amely tartalmazza a nyelvet, a hagyományokat, a kultúrát, ami összetartja és megerősíti a nemzeti közösséget.
A szuverenitás kifejezés a latin superanus szóból ered, ami nagyjából annyit tesz: „aki mindenek felett áll.“ Innen jutottunk el a középkori latin suveranus-ig, ami a legfőbb hatalmat jelölte, majd a francia souveraineté-ig, amit a 16. században Jean Bodin filozófus tett népszerűvé. Bodin szerint a szuverenitás oszthatatlan és korlátlan: az állam minden földi tekintély fölött áll, és csak saját magának tartozik elszámolással. A magyar nyelvbe a fogalom francia és német közvetítésével került, és ma is azt fejezi ki, hogy egy állam mennyire képes a saját ura lenni.
A szuverenitás elve szerint minden állam kizárólagosan dönthet a saját belügyeiben, külső hatalom nem írhatja felül akaratát. Ez a felfogás 1648-ban, a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendszerrel vált hivatalossá, és azóta a modern nemzetközi jogrend alapköve. A gyakorlatban ezt újra és újra próbára teszik, ahogy a globális kölcsönhatások egyre több ponton metszik az állami szuverenitás terét.
A magyar nyelv érzékletesen három szóból fonja össze a szuverenitás eszméjét: függetlenség, önállóság, önrendelkezés — hármas fogalomként, amely csak a nemzettel együtt értelmezhető. Aki magyarul gondolkodik, annak a szuverenitás nem elvont fogalom, hanem egy történelmi élmény — szabadságharcokban, megszállásokban, rendszerváltásokban, árulásokban és újrakezdésekben kimért tapasztalat. A „magunk ügyeiben magunk döntünk“ imperatívusza nemcsak politikai elv, hanem a nemzeti létezés minimumfeltétele. Schmidt Mária szerint: „Egyedül a nemzet és a nemzetállam alapul a földrajzi területhez kötődő sorsközösségen, gyökerezik a közös múltban, rendelkezik kollektív emlékezettel. A nemzetállam feladata a társadalom megszervezése, szerkezetének óvása. Gondoskodik a javak elosztásáról, ellenőrzi a piacot, és szabályozza a gazdaság működését. Védi az állam egységét, szavatolja biztonságát, és őrzi a határait.“ (Schmidt Mária: A kereszténység helyzete a nyugati világban)
Az angol nyelv ezzel szemben kettéválasztja a szabadságot: a freedom a belső tér, a lélek, a gondolat, a választás szabadsága, míg a liberty a külső korlátoktól való megszabadulás, a vele szemben elnyert vagy kivívott jog, történelmi eredmény. A New Yorki Statue of Liberty fáklyát hordoz: fényre, kilátásra, tájékozódásra, orientációra utal. A szabadság nem önmagáért való, hanem az önrendelkezés világító tornya — ahogy a freedom of independence kifejezés is túlmutat az egyéni élményen: az kollektív állapot, amelyhez struktúra, rendszer, állam, hatalom kell.
A magyar és a zsidó nép nemzeti önrendelkezés-értelmezésének hasonlósága évszázadok óta irodalmi és történelmi toposz. A szuverenitás legősibb szimbolikus története a zsidó nép vándorlása, Egyiptom szolgálatából való kiszabadulása, amely nem csupán egy exodus, hanem a szuverenitás archetípusa. Mózes nemcsak vezető, hanem törvényhozó is: a nép nem szabad mindaddig, míg saját szabályait meg nem alkotja, saját Istenét el nem ismeri, saját földjét meg nem műveli.
A szuverenitás fogalma nem csupán a nemzet összefüggésében értelmes. A katolikus egyház évszázadokon át a saját államisággal működött: a pápaság nem csak spirituális, hanem jogi entitás is. Törvényeket alkot, büntet, feloldoz, szervezeti egységei — lovagrendek, szerzetesrendek — szuverén módon működnek, saját címerrel, birtokkal, jogrenddel. A szuverenitás nem csak nemzeti, hanem intézményi is lehet; zárt világrend, amelybe kívülről nem lehet beleavatkozni. Ugyanez igaz az egyetemek középkori világára: az universitas önálló alany, nemcsak tanulók és tanítók közössége, a tananyag szabadságára, és a be nem avatkozás követelményére is épül. Az egyetem szuverenitása garancia, hogy a tudás ne váljék hatalmi eszközzé, hogy a tanításban ne a külső, királyi önkény, hanem az igazság uralkodjék.
A keleti vallások a szuverenitást nem politikai, hanem metafizikai térben értelmezik. A földi kötelékekből való megszabadulás (móksa, nirvána) nem más, mint a lélek önrendelkezésének végső formája. Itt a szabadság nem egyéni vagy közösségi jog, hanem létállapot, amelyhez az ember nem harccal, hanem megértéssel és lemondással jut el. A baktává válás — az istennek átadott lét — éppúgy szuverén, mint a forradalmi függetlenségi nyilatkozatok: a szabadság itt is, ott is valamitől való szabadulás, és valamivé való átlényegülés.
Ahhoz, hogy a szuverenitás konkrét állami megnyilvánulásait számszerűsíteni, mérni tudjuk, ezáltal összehasonlíthatóvá tegyük, nem elegendő lefejteni róla az eltérő jelentésrétegeket, mint egy hagymáról. A szuverenitás nem koncentrikus mélységek sora, hanem inkább olyan mint a Rubik-kocka különböző színű oldalai, amelyek eltérő területeket képviselnek: politikai függetlenséget, gazdasági önállóságot, kulturális identitást, jogi autonómiát, nemzeti akaratot, kormányzati mozgásteret. Ezeket nem lehet egymást követően sorban „kirakni“, mert mindegyik mozdulat kihat a többi oldalra is. Csak akkor válik teljessé a kép, ha minden oldal egyszerre kerül a helyére. A vesztfáliai modell csupán az egyik oldal: az államhatárok szentsége és a szuverén államok nemzetközi elismerése, önmagában kevés. A sumér ama-gi szerint a gazdasági szabadság — különösen az adósságtól való mentesség — nélkül a függetlenség csupán díszlet. A modern szabadságjogok védelme, az egyén autonómiája, a belső jogrend fölötti rendelkezés is elengedhetetlen hozzá. És ott van a legnehezebb oldal: a valódi önrendelkezés, a nép akarata, a kulturális önazonosság, a belső kohézió, amely nélkül az egész széthullik. A kérdés sosem csak az, hogy egy ország szuverén-e, hanem hogy a „kocka“ minden oldalát sikerül-e egyszerre a helyére forgatni, hogy sikerül e kirakni az egészet.
A szuverenitás mint stratégiai erőforrás
A szuverenitás teljes értelmezése szerint egy-egy nemzet fennmaradásának alapfeltétele. A kérdés az, miképp képes egy nemzet megőrizni és gyakorolni a szuverenitást. Kodolányi János a második világháború idején fogalmazta meg újra az ősi gondolatot, hogy a magyarság hivatása a megmaradás. A belső erő, amely képessé teszi a nemzetet arra, hogy saját feltételei szerint cselekedjen ehhez a célhoz kapcsolódik. A túlélés filozófiai ívét követve ez az erő az egyén, a család, a nemzet és végső soron az emberiség szintjén is értelmezhető. Így a szuverenitás az átfogó normatív gondolkodás kerete, amely a polgári öntudatra, a közösségi kohézióra, a nemzeti identitásra és a civilizációs önreflexióra épül.
A magyar politikai diskurzus történetében különösen élesen kirajzolódik a szembenállás: az egyik pólus a szuverenitás feladásában látja a modernizáció zálogát, a másik az erősítésben a túlélés egyetlen útját. A konzervatív, nemzeti alapú gondolkodás a szuverenitást nemcsak hatalmi kérdésként kezeli, hanem mint ontológiai szükségszerűséget: egy közösség addig létezik, amíg saját maga dönthet sorsáról. Ezért vált a szuverenitás emberemlékezet óta a magyar politikai küzdelem vízválasztó fogalmává.
Ez a küldetés a magyar történelem tanúsága szerint mindig gyakorlati politikai-filozófiai alapállás. Annak legfrissebb, 21. századi megfogalmazása az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett „Magyarország hét törvénye“. A dokumentum a trianoni tragédia századik évfordulójának apropóján született, a magyar újjászületés kezdeményezője és manifesztációja egyben. E hét törvény a magyar állami lét szuverenitásalapú önértelmezésének zsinórmértéke, a birodalmi logikával szemben állított magyar válasz. Mindegyik tétel a vesztfáliai elvekhez vezet vissza, az állami függetlenség szakrális rangjára emelt jogból sarjad, s azok társadalmi, kulturális és történelmi vetületét bontja ki.
A hét törvény mindegyike — a szeretett haza, a következő generáció, az erő és védelem, a nemzet határokon túli egysége — egy-egy központi gondolat köré szerveződik. A túlélés és a nemzeti siker — „a víg esztendő“ — normatív cselekvéselvként jelenik meg bennük. A túlélés és az ezáltal megerősített új közös remény aktív identitásvédelem, olyan narratíva, amely képes értelmet adni az egyéni és közösségi áldozathozatalnak és irányt szabni a kollektív cselekvésnek.
A Szabad Európa Intézet olyan szuverenitásindexet kívánt létrehozni, amelynek mérőszámai az ezer évesnél hosszabb magyar államiság tanulságait hasznosító, azokat a magyar megújulás keretébe helyező közelmúltbeli gyakorlatot tekinti alapjának, amely nemcsak a politikai önállóság mértékét ragadja meg, hanem annak programját is tartalmazza, hogy egy nemzet a már ismert és még nem ismert veszélyek közepette miképp lesz képes ellenállni a 21. század geopolitikai viharainak, és miként felelhet meg az új kihívásoknak. Ha a szuverenitás a túlélés ereje is, akkor annak mérése egyenlő a jövő lehetőségeinek felmérésével.
A magyar államiság 2025-ben olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek nem teszik lehetővé a semlegességet. A választás nem absztrakt opciók között zajlik, hanem világosan körülhatárolható stratégiai alternatívák között: integráció vagy önrendelkezés, szuverenitás vagy függőség, túlélés vagy feloldódás. A történelem tanulsága, hogy a nemzet, amely nem védi meg szuverenitását, előbb vagy utóbb elveszíti identitását. Magyarország jövője azon múlik, hogy ezt az összefüggést időben felismerve, cselekszik-e ennek megfelelően.
Magyarország hét törvénye: Orbán Viktor szuverenitásfogalmának fundamentumai
„Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!“
A magyar államiság szuverenitása nem kezdődhet mással, mint a területi integritás védelmével. Aki a földet elhagyja, az a szuverenitástól búcsúzik. „Itt élned, halnod kell!“ A haza szeretete nem csupán érzelem — politikai tett, amely a földhöz, a határokhoz, a domborzathoz, a tájhoz való ragaszkodásban ölt testet. Nem véletlen, hogy a történelem viharai közepette kitartottunk: az ország térképről soha nem tűnt el. Területi szuverenitás.
„Minden magyar gyermek újabb őrhely!“
A népességpolitika nemcsak jóléti ügy, hanem szuverenitáskérdés. Az a nemzet, amely nem képes saját népességét fenntartani, előbb-utóbb agy más népek céljait szolgálja, vagy elporlik. A gyermek nem pusztán családi öröm, hanem közjó, az ország közjava is. Minden újszülött magyar gyerek újabb erő a nemzeti határokon túl is. Nem csupán a jelen, hanem a jövő feletti rendelkezés forog kockán. Demográfiai szuverenitás.
„Az igazság erő nélkül keveset ér!“
A szuverén államnak önálló jogrendje, intézményei vannak. Ha mások mondják meg, mi a jog, akkor az önrendelkezés puszta délibáb. Ahogy az emberi méltóság a személyiség jogi elismerésében, úgy az állami méltóság a nemzeti joghatóság függetlenségében testesül meg. A magyar állam szervei, a parlament, a kormány, a bíróság fölött külső erők nem bírhatnak legitim hatalommal, befolyással. Nemzeti joghatóság.
„Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!“
Nemzetgazdaság, amely nemzeti kézben van, honvédelem, amely a saját fiaira támaszkodik – a politikai szabadság garanciája. A birodalmak ma leginkább a gazdaságon keresztül törnek be: pénzügyi zsarolással, szankciókkal, energetikai nyomásgyakorlással. A magyar válasz: patrióta gazdaságpolitika, energiafüggetlenség, nemzeti hadsereg, stratégiai iparágak megőrzése, megerősítése. Ez az önfenntartás erkölcsi kötelessége. Gazdasági és katonai szuverenitás.
„Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!“
A szuverenitás nem egyszer kivívott állapot, hanem állandó készenlét, éberség, cselekvés. Birodalmak jönnek, ideológiák változnak, de a magyar szabadság állandó. Hol van ma Szulejmán, a Habsburgok hatalmas birodalma? Hol a Szovjetúnió? A magyar gondolkodás ezen ponton szakít minden technokrata illúzióval: a nemzeti érdekek nem önmaguktól érvényesülnek, hanem csak akkor, ha van, aki megharcol értük. A politika nem ügyintézés, hanem történelmi elhivatottság. Folyamatos küzdelem a szuverenitásért.
„Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!“
A nemzet nem térkép, hanem a közös emlékezet. A magyar szuverenitás nem merül ki az aktuális országhatárok védelmében, mert az földrajzi határokkal nem leírható kulturális realitás. A külhoni magyarság támogatása nem külpolitika, hanem belügy; nem gesztus, hanem érzelmi családi kötelem. A nemzet egysége kulturális és lelki minőség, amelyet nem lehet brüsszeli határozatokkal, ítéletekkel felszámolni. Kulturális és nemzeti identitás.
„Egyetlen magyar sincs egyedül!“
Az állam a nemzeti egység megtartója. Aki elesik, azt nem a piac, hanem a közösség tartja meg. Az állam nem pusztán a szabadságot garantálja, hanem a biztonságot is a hétköznapokban. A nemzeti szuverenitás akkor teljes, ha minden polgár tudja: nincs egyedül. Az állam nem föléje magasodó Leviatán, hanem anyai kéz, atyai tekintet, család, közösségi erőforrás. A nemzet megvédi lányait és fiait.
Még egy dolog (One more thing – a là Steve Jobs)
A magyar szuverenitás nem csupán intézményi struktúrákban, jogrendben vagy geopolitikai döntésekben nyer formát – hanem abban az organikus nemzeti közösségben, amely e szuverenitás valódi hordozója. A magyar nemzet történelmileg egységes, kulturálisan összeforrott társadalma a szuverenitás egyik legfontosabb tartópillére. E stabil társadalmi szerkezet erőforrást jelent, amely a közös nyelvre, közös emlékezetre, közös sorsélményre támaszkodik.
A magyar szuverenitás nem a világban egyre gyakoribbá váló, mesterségesen összeállított, bevándorlásra épülő társadalmak modelljét követi. Nem idegen elemekből összeillesztett, identitászavaros közösségre épül, hanem szilárd történelmi alapokra, közös nyelvre, kultúrára és évszázadokon át formálódott nemzeti öntudatra. A magyar társadalom kohéziója nem politikai kényszertermék, hanem organikus rend: egységes nemzet, amelynek tagjai közös sorsban, közös értékrendben osztoznak.
Napjainkban a bevándorló országok kulturális széttagoltsággal, párhuzamos társadalmak kialakulásával és identitásválsággal küzdenek. Ezekben az országokban a szuverenitás nem a nép egységes akaratából, hanem az egymással versengő csoportok kompromisszumaiból születik ezért sokkal gyengébb, mint ami korábban létezett, vagy ami lehetne – már ha egyáltalán létrejön. Magyarország ezzel szemben még ma is képes arra, hogy egyetlen, történelmileg megalapozott nemzeti akaratot képviseljen a világpolitika színpadán.
A magyar szuverenitás ereje éppen ebből a társadalmi egységből fakad.Olyan közös nyelvi, kulturális és erkölcsi alapot jelent, amely ellenállóbbá teszi hazánkat minden külső nyomással, ideológiai kísérlettel és globális zsarolással szemben. Magyarország nem csupán megőrizte történelmi identitását – hanem képes azt a modern kormányzás alapjául tenni. A magyar nemzeti közösség egysége jelent, lehetővé teszi, hogy az állam ne sodródjon, hanem irányt mutasson. Aki ezt az egységet óvja, az a magyar szabadságot védi.
A szuverenitás magyar modellje
A szuverenitás nem statikus állapot, hanem dinamikus erő, amelyben az állam saját törvényei szerint alakítja pályáját. A szuverén állam olyan, mint egy inerciarendszer a politikai térben: csak akkor tudja megőrizni önálló mozgását, ha ellen tud állni a rá ható külső, irányító erőknek, vagy azokat saját energiaként képes hasznosítani. Newton törvényei szerint egy test mozgása akkor marad egyenes vonalú és egyenletes, ha semmi nem térítheti el. Amint a döntéshozatalt idegen befolyás, gazdasági kényszer vagy politikai nyomás torzítja, az állam kisiklik pályájáról, és elveszítheti szuverén karakterét. Egy valóban szuverén állam képes saját hajtóerőből irányt váltani, korrigálni, változni, de csak akkor, ha mozgása belülről fakad. Ebben az értelemben a szuverenitás nem egyszeri, kivívott állapot, hanem folyamatos céltartás a külső gravitációs mezők között.
Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányzása új értelmet adott a szuverenitás fogalmának, mert azt nem csupán államelméleti elvként kezeli, hanem működőképes politikai inerciarendszerként, amelyben a nemzeti akarat folyamatosan igyekszik ellenállni a külső nyomásnak és a külsőből egyesek által belsővé tett zavaró hatásoknak. Így a szuverenitás gondolata az elmúlt években a politikai térben új jelentést vett fel, amely immár nem csupán az állam önálló cselekvőképességét jelenti, hanem egy szélesebb kulturális és történelmi küldetés megvalósításának alapfeltételeként jelenik meg. Orbán Viktor politikai nagystratégiájának központi eleme, hogy a magyar nemzet különleges ötvözet, amelynek máséval nem azonos feladatai vannak, és ennek eléréséhez szükséges az önálló cselekvés képessége. A magyar miniszterelnök a megmaradáson túli célt, a Kárpát-Medencében élő magyar közösség megszervezését, jobb jövőjének garantálását tekinti feladatának. Eszerint a hatalmi eszközöket a partikuláris, személyes érdekeken túlmutató magasabb rendű nemzeti célok érdekében kell szolgálatba állítani. Orbán Viktor ambiciózus nagystratégiája és az általa megvalósított politikai gyakorlat túlmutat bármilyen önérdeken; a hatalom megszerzését és megtartását mindig a távlatos nemzeti célokkal, a közösségi hivatás beteljesítésével hozza összefüggésbe. Ez a hivatás a keresztény kulturális alapokon nyugvó magyar nemzeti létforma megvédése, továbbvitele, a jólét biztosítása.
Orbán Viktor politikája abban az értelemben is különleges, hogy szerinte a keresztény alapokon folytatott kormányzást nem zárhatja ki semmilyen közjogi, politikai, ideológiai követelmény. feltétel. Ezáltal lehetővé válik, hogy keresztény kulturális alapokra győztes politikai stratégiák épüljenek, amelyek a kormányzati eszközöket felhasználják a közös történelmi, spirituális és gyakorlati nemzeti célok érdekében. Így válik a kormányzás eszközből küldetéssé: az állam a nemzeti célok megvalósítását, a közösségi küldetés teljesítését kell szolgálja.
A szuverenitás újragondolása
Az Orbán Viktor miniszterelnök által vallott gyakorlati kormányzási szuverenitásfogalomnak erős, a személyes karakterében is megjelenő alapja van. 1994-ben így fogalmazott önmagáról: „…elég erős voltam ahhoz, hogy független maradhassak. Nem tartoztam senki alá…“ Ez az önjellemzés a személyi önrendelkezést, mint az önálló cselekvéshez szükséges erőt tételezi és rokonságot mutat a nemzeti szuverenitás jogi-politikai definíciójával, amely az állami főhatalom gyakorlásának jogát jelenti. Tartalmazza a közéleti diskurzusban használt tágabb szabadságfogalmat is, amelyben benne van a függetlenség és az önrendelkezés.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint „győzni jobb, mint veszíteni“. Ez a pragmatikus szemlélet nem pusztán a választási győzelemre vonatkozik, hanem azokra a történelmi kihívásokra is, amelyekkel a magyar nemzet szembesült. A magyar létet és szuverenitást állandóan fenyegető veszélyek — legyen szó akár a honfoglalás utáni térszervezésről, akár a török megszállás három évszázados terhéről, vagy éppen a folyamatos német nyomásáról — arra kényszerítették a magyar nemzetet, hogy folyton újraértelmezze szerepét és küldetését. Orbán Viktor felfogása szerint a magyarság történelmi hivatása, hogy megszervezze és fenntartsa a civilizált élet kereteit a Kárpát-medencében, és megvédje a keresztény magyar civilizáció értékeit a nyugatról érkező túlhajtott individualizmussal és a keleti, a magyar szabadság- és demokráciaszeretettől idegen kormányzási modellekkel szemben.
A magyar szuverenitás-koncepció három fő elem köré épül:
- Önállóság és önrendelkezés: Magyarország külső függéstől való mentessége, amely lehetővé teszi, hogy a nép, a demokratikus többség akarata érvényesüljön a kormányzati dönté
- A függetlenség megőrzésének képessége: A nemzet — politikai közösség — ereje abban rejlik, hogy képes ellenállni külső befolyásnak, és meg tudja védeni saját szabadságát.
- A szuverén hatalom hierarchikus jellege: A kormányzati hatalom gyakorlásának kizárólagossága, amely a weberi értelemben vett törvényes állami erőmonopóliumra épül. Ez azt jelenti, hogy a kormány döntéseit nem írhatja felül egyetlen külső hatalom sem.
Az szuverenitás magyar modelljének a lényege
- Az magyar szuverenitásfogalom a modern nemzetállam önálló cselekvéséhez szükséges erő képességét jelenti.
- Ez a szuverenitás három pilléren nyugszik: a politikai főhatalom kizárólagos birtoklásán, a külső befolyás elleni védekezésen, valamint az önellátás és önrendelkezés megerősítésé
- A három pillér biztosítja az alkotmányos intézmények külső függetlenségét, a területi szuverenitást, a pénzügyi szuverenitást az energetikai szuverenitást, a nemzeti vagyon feletti rendelkezést, az önellátás képességét, a gazdasági szuverenitást, a kulturális szuverenitást továbbá a kulturális hatalomnak (soft power) való ellenállást.
Magyarország és a szuverenitás
Magyarország története szuverenitási küzdelmek története. Történelme során a szuverenitása sosem volt teljes, de alanyisága, állami folytonossága egészen a 20. századig nem szakadt meg. A középkorban a szuverenitás nem kizárólag az uralkodóé: a nemesség nem „részesült“ a szuverenitásból, hanem „gyakorolta“ azt az uralkodó hatalmát korlátozó rendi jogok közvetítésével. A magyar rendi állam működése hatalommegosztási rendszert jelentett, ahol a király és a rendek közösen döntöttek az ország ügyeiről. A Habsburg-uralom alatt (1526—1918) Magyarország ténylegesen nem volt független, de formálisan szuverén államként létezett a Szent Korona alanyisági elvének megfelelően. A magyar rendeknek joguk volt a törvényhozásban való részvételhez, és az ország jogilag különálló egységként működött a birodalmon belül. Az 1867-es kiegyezéstől Magyarország de facto is önálló kormányzattal rendelkezett az Osztrák—Magyar Monarchia dualista rendszerén belül. Az 1920—1944 közötti időszakban Magyarországnak nem volt uralkodója, és a kormányzó helyettesítette a királyt. A szuverenitás gyakorlása korlátozott volt, különösen a második világháború során, amikor az ország német befolyás majd megszállás alá került. Az Alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország a totalitárius diktatúrák és a külső hatalmak megszállása idején 1944 és 1990 között nem rendelkezett saját önállósággal. A szovjet megszállás (1945—1990) alatt Magyarország formálisan független állam maradt, de totális politikai és katonai ellenőrzés alatt állt, így szuverenitása névleges volt. A rendszert kommunista diktatúra működtette, ahol a hatalmat a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt irányította, a Szovjetunió szoros kontrollja alatt. Az 1956-os forradalom egy rövid pillanatra a népszuverenitás visszaállítását hozta, de a szovjet beavatkozás a törekvést elfojtotta. 1990 után Magyarország kancellári rendszerű, parlamentáris demokráciává vált, visszanyerte formális szuverenitását. A NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozás jelent szuverenitási korlátokat, de a magyar Alaptörvény azt nem a szuverenitás feladásának tekinti, hanem saját jogköreinek más államokkal közös intézményeken keresztül való, közvetett gyakorlásának.
Kormányzás a szuverenitás jegyében
A 2010 utáni időszakban a kormányzati politika következetesen az ismertetett elvek mentén formálódott, aminek eredményeként Magyarország politikai és gazdasági döntéshozatala fokozatosan függetlenedett a külső hatásoktól. Gyakran nem feltétlenül abszolút értelemben, hanem relatíve: a függések kiegyensúlyozásával, az egyoldalú függelmi helyzetek csökkentésével, a több lábon állás, stabilitást biztosító politikájával, a nyugati elköteleződést keleti, déli stb. nyitásokkal, többoldalú konnektivitással való finomhangolásával. Orbán Viktor miniszterelnök kormányzása alatt a szuverenitás a kormányzás stratégiai és napi politikai irányelve lett. A kormány által szuverenitáserősítő intézkedések három csoportba sorolhatók.
1) Hierarchia és főhatalom: a politikai döntéshozatal centralizációja
Ez a csoport azon kérdéseket foglalja magában, amelyek arra keresnek választ, hogy ki dönthet arról, mi történik az ország határain belül. Ez a politikai hierarchia kérdésével is összefügg, vagyis azzal, hogy létezik-e olyan külső hatalom, amely felülírhatja a magyar kormány döntéseit.
A szuverén államiság megerősítése, ami nem más, mint a nemzeti küldetés visszanyerése. Az első világháború után, a történelmi Magyarország összeomlása, a Kárpát-medence kulturális és gazdasági egységének szétesése identitásválságot okozott, amelyből csak az elmúlt másfél évtizedben kezdtünk kilábalni. Ma, közel száz év elteltével, a magyar gazdaság és állam újra megáll a saját lábán, lehetősége lett arra, hogy visszanyerje nemcsak a szuverenitását, hanem nemzeti történelmi küldetését is. Ez a küldetés Magyarország iránymutató, stabilizáló, integráló szerepe a régióban.
Az Európai Unióval fennálló konfliktusok nagy része ebből fakad, mivel az EU nyíltan arra törekszik arra, hogy a nemzeti kormányok fölött álló hatalomként érvényesítse akaratát. Ebben a kontextusban a migráció problémája kapott kiemelt jelentőséget, mivel Magyarország álláspontja ütközött az Európai Unió által képviselt migrációs politikával. Más kormányzati intézkedések is besorolhatók e három kategória valamelyikébe, de egyes kérdések átfedéseket is mutatnak. A gyermekvédelem mindhárom csoportba illeszkedik: a családpolitika az önellátás részének tekinthető, míg a gyermekvédelmi jogszabályok bírálata és az ezzel kapcsolatos külső nyomás a második kategóriába sorolható. Ugyanakkor a gyermekvédelmi törvények tartalmának meghatározása, valamint az ezzel kapcsolatos nemzetközi viták azt is érintik, hogy Magyarország képes-e önállóan meghatározni saját jogrendjét és társadalmi normáit.
A szuverenitás első pillére tehát a politikai főhatalom kizárólagos birtoklásának kérdése, vagyis annak biztosítása, hogy a magyar kormány döntéseit ne írhassa felül sem külső hatalom, sem belső alternatív erők. Az Orbán-kormány politikai stratégiájának alapvető eleme a kormányzati hatalom nemzeti szolgálatba állítása, amely a nemzeti főhatalom kizárólagos gyakorlását célozza. Az Alaptörvény 2011-es elfogadása és a kétharmados parlamenti többség révén végrehajtott alkotmányos reformok ennek a folyamatnak a jogi alapját teremtették meg. A politikai főhatalom megerősítésére irányuló intézkedések közé tartozik a 2024-ben létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amely a külföldi befolyás azonosítására és csökkentésére hivatott. A szuverenitásvédő intézményrendszer nemcsak a nemzeti önrendelkezés jogi kereteinek megerősítésére, hanem az állami intézményrendszer rezilienciájának (ellenállóképességének) növelésére is irányul. A szuverenitás így a kormányzati politika központi szervezőelve lett.
2) Önerő és önrendelkezés: gazdasági és kulturális függetlenség
Ide azok a kérdések tartoznak, amelyek Magyarország önellátásával kapcsolatosak, vagy annak biztosítását veszélyeztetik. Ide sorolhatók a stratégiai ágazatok — például az energiaellátás, az élelmiszer-termelés, az egészségügyi rendszer és az infrastruktúra —, valamint az ezekhez kapcsolódó politikai intézkedések, mint a rezsicsökkentés vagy a nyugdíjrendszer stabilitásának fenntartása.
Az Orbán-kormány szuverenitás felfogásának egyik alappillére a gazdasági önállóság és az önrendelkezés megerősítése. A 2010-es különadók bevezetése ezt az elvet tükrözte: a kormány a multinacionális vállalatokat és a pénzügyi szektort terhelő adókkal igyekezett mérsékelni az államháztartás külső függőségét, a gazdaság külföldi szereplők által történő dominanciáját, bevonni őket a közteherviselésbe.
2011-ben az új Alaptörvény elfogadása intézményesítette ezt a politikát. Ugyanebben az évben az állam létrehozta a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), amely a kulturális politika terén biztosított intézményes autonómiát, korlátozva ezzel a külföldi vagy nem állami szereplők kulturális térfoglalását.
A pénzügyi autonómia terén 2013-ban a kormány az IMF-hitel visszafizetésével és a magán-nyugdíjpénztári rendszer államosításával csökkentette az ország külső függését, lehetővé téve az államháztartás belső kontrollját. Az energiafüggetlenség terén a 2014-ben bejelentett Paks II. beruházás stratégiai jelentőségű lépés volt, mivel hosszú távon biztosította az ország energiaellátását.
A 2015-ös migrációs válság kapcsán az Orbán-kormány a határvédelmet és a fizikai határzárat (kerítést) önálló döntéssel, uniós jóváhagyás nélkül vezette be, demonstrálva az állam önrendelkezési képességét a nemzetbiztonsági kérdésekben. A kormány további lépései, mint a 2021-es üzemanyagár-stop, a gyermekvédelmi törvény, valamint a 2022-es rezsicsökkentési és élelmiszerár-stop intézkedések, mind az önellátás és a gazdasági szuverenitás erősítését szolgálták. A Vodafone 2023-as állami felvásárlása tovább mélyítette ezt az irányvonalat. A 2024-es Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlása szintén ennek az elvnek a jegyében történt, mivel a kormány stratégiai célként kezelte az ország közlekedési infrastruktúrájának állami kézbe vételét.
3) Külső befolyás elleni védelem: politikai és ideológiai függetlenség
Ide azok a kérdések tartoznak, amelyek külső befolyásolási kísérletekkel kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy azok egy másik államtól, az Európai Uniótól vagy nem kormányzati szervezetektől (NGO-któl) érkeznek. Ide sorolhatók a Magyarországgal szemben kezdeményezett uniós eljárások, amelyek többsége politikai természetű konfliktusokból eredt, valamint azok a törekvések, amelyek az ország kulturális és társadalmi berendezkedésének megváltoztatására irányulnak. Ebből a szempontból a szuverenitás kérdésének kulturális és ideológiai vetületeinek kiemelkedő jelentősége van. Ilyen volt a 2017-es CEU-ügy és az NGO-k működésének korlátozása: a kormány transzparenssé kívánta tenni és csökkenteni akarta a külföldi finanszírozású oktatási és civil szervezetek torzító, alig burkolt ideológiai, pártpolitikai befolyását Magyarországon. A 2018-ban elfogadott „Stop Soros“ törvénycsomag szigorította az NGO-k tevékenységét, különösen azokét, amelyek a migrációs politikai aktivitással foglalkoztak. A média terén a 2018-as Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozása a sajtóstruktúra átalakítását célozta, amely a nemzeti narratíva védelmét és a külföldi médiabefolyás csökkentését szolgálta. A 2019-ben a miniszterelnöki hivatal Karmelita kolostorba költöztetése szimbolikus lépésként értelmezhető, amely a kormányzati hatalom függetlenségét is demonstrálta. A rendkívüli jogrend 2020-as bevezetése a COVID-19 világjárvány idején szintén a külső befolyás minimalizálását célozta, mivel a kormány az uniós mechanizmusoktól független döntéshozatalt biztosított magának a válságkezelés során. A 2021-es vakcinabeszerzési politika, amely keretében Magyarország Kína és Oroszország oltóanyagait is használta, ezáltal korábban tudott másoknál véget vetni a válságnak, szimbolizálta az önálló döntéshozatal prioritását is a tétlenkedő, magát ideológiai korlátok közé besáncoló uniós hozzáállással szemben.
Kronológia
- Különadók (2010)
- Alaptörvény (2011)
- MMA, (2011)
- IMF, nyugdíjak, pénzügyi autonómia (2013)
- Paks II (2014)
- Határvédelem, kerítés (2015)
- CEU, NGO (2017)
- Stop Soros (2018)
- Sajtó, média, KESMA (2018)
- Karmelita kolostorba költözés (2019)
- Rendkívüli jogrend (2020)
- Vakcinabeszerzés (2021)
- Üzemanyagárstop (2021)
- Gyermekvédelmi szabályozás (2021)
- Rezsicsökentés, élelmiszer árstop (2022)
- Vodafone megvétele (2023)
- Szuverenitásvédelmi Hivatal (2024)
- A reptér visszavásárlása (2024)
A 2024-es évet értékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök kormányzásának elmúlt tizenöt évéből az alábbi intézkedéseket emelte ki:
Új, keresztény, nemzeti alkotmány.
Magyarország megvédte magát a migrációtól.
A gyermekeket megóvása a genderaktivizmustól.
A kormány kiállt a béke mellett és kimaradt a háborúból.
Magyarországot megvédése a Soros-hálózattól.
A devizahitelesek védelme a bankok túlkapásaitól.
A családokat védték a rezsiárak emelkedésétől.
Egymillió új munkahely: 4,7 millió – minden korábbinál több – ember dolgozik.
Visszaadták a tizenharmadik havi nyugdíjat.
A költségvetési hiány és az államadósság csökkentése.
Az infláció elleni intézkedések.
A hadseregben érvényesülnek a nemzetstratégiai érdekek.
A kistelepüléseknek joguk van az önvédelemhez.
A kormány megadóztatta a multinacionális vállalatokat és a bankokat.
Gyermekvédelmi törvényt.
Nem hagyták, hogy az országot kifosszák.
Ahogy a miniszterelnök fogalmazott: “Legyünk büszkék, hogy mi, magyarok bőven kivettük a részünket a világ megváltoztatásából. Messze a méretünk, gazdasági erőnk és lélekszámunk fölött.“ (Részlet a 2024-es évértékelő beszédből, amely 2025. február 22-én hangzott el.)
A magyar szuverenitási modell nem csak politikai, hanem kulturális és spirituális természetű is. Ahogy Milan Kundera megfogalmazta, a lét elviselhetőségéhez az embernek szüksége van küldetéstudatra, hogy a mulandóság értelmet nyerjen — Orbán Viktor politikája erre a felismerésre épít. A magyar nemzet létjogosultságát és létezésének értelmét adja az, hogy közösségként saját magára vonatkozó küldetése van. „Sursum corda“ — emeljük fel szívünket — hangzik a katolikus liturgia üzenete. Visszérkezünk oda, ahonnan elindultunk: a nemzeti szuverenitás ebben a fénytörésben nemcsak politikai eszköz, hanem az értelmes élet megteremtésének alapfeltétele is. Neumann János nyomán gondolkodunk: ha a világ egy nagy számítógép, akkor a szabadságunk akkor és onnan jön, ha mi írjuk hozzá a magyar szoftvert.
A szuverenitás társadalmi megerősödése és szellemi alapjai Magyarországon
Áfium és antidotum. Két régi magyar szó, amelyek mára többet mondanak, mint amennyit egykor jelentettek. Az áfium: bódító szer, amely elkábítja az elmét, eltompítja az öntudatot, elfeledteti a saját sors feletti rendelkezés jogát. Az antidotum: ellenszer, amely megtisztít, visszaadja a józanságot, helyreállítja az öntudatot. A találó metafora szerint a „globalizmus áfiuma” ma is körénk szivárog: utópiákban oldott nemzetnélküliség, felülről diktált világrend, idegen nyelven megírt jövőkép. Ezzel szemben az egyetlen valódi ellenméreg a nemzeti szálak megerősítése, a józanságot őrző hazaszeretet, és az a közös világnézet, amelynek tengelyében nem a globális minták, hanem a magyar közösség érdekei állnak. Ebben az értelemben a nemzeti szuverenitás nem egy régi alkotmányos formula, hanem az identitásunk újraépítésének gyakorlati terepe. Zrínyi Ne bántsd a magyart című iratának zárómondata, Volenti nihil difficile – „Aki akar, annak semmi sem lehetetlen” – mára nemcsak erkölcsi iránytű, hanem politikai tapasztalat is. A magyar nemzet ugyanis megtanulta: ha a szuverenitását akarja, el is érheti. És ha elérte, meg is védheti.
A rendszerváltoztatás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy Magyarországon nem létezett egységes fogalom arról, mit jelent a hazaszeretet, mit jelent a nemzeti önazonosság, mit jelent a szuverenitás. A négy évtizedes kommunista uralom után a társadalom világnézeti értelemben széttöredezett állapotban lépett át a szabadságba. Ezt jól mutatják a választási eredmények: 1990-ben a nemzeti-konzervatív Antall József kapott bizalmat, 1994-ben a kommunista Horn Gyula, 1998-ban a polgári-nemzeti Orbán Viktor, 2002-ben a reformkommunista Medgyessy Péter, 2006-ban pedig a neoliberális Gyurcsány Ferenc. Csak 2010-ben tért vissza Orbán Viktor a kormány élére, immár nemcsak politikai alternatívaként, hanem világnézeti közösségszervezőként.
A választói döntések látszólagos politikai elvtelensége valójában a magyar társadalom mélyebb identitásválságát tükrözte, amelyben a nemzeti önazonosság, a közös értékek és a történelmi önértelmezés hiánya időről időre irányváltásra késztette a közakaratot. Orbán Viktor felismerte, hogy hosszú távon kormányozni csak akkor lehet, ha az általa vezetett politikai közösség nemcsak pártpolitikai értelemben egységes, hanem világnézeti tekintetben is homogén. Ha ugyanazt a világnézetet valljuk, egy nyelvet beszélünk – és csak így épülhet fel a politikai bizalom, amely egyben intézményi stabilitást is hoz.
Ahhoz viszont, hogy a magyaroknak közös világnézete legyen a hazájukról, először közös nemzeti identitásra volt szükség. Ennek megalkotása nem elméleti gyakorlat, hanem politikai és kulturális építkezés. Orbán Viktor e munkát azzal kezdte, hogy saját karakterét, döntéseit, történetmesélését állította közösségformáló alapként a nemzet elé. Így épült ki fokozatosan az a világmagyarázat, amelyben a hazaszeretet nem pusztán érzelem, hanem kötelesség.
Az orbáni politika programja új világnézet a hazaszeretetről: az erős Magyarország jövőjébe vetett hit. A jövőkép alapja, hogy az erőt három előfeltétel, az egységes nemzet, a szuverenitás és a keresztény értékrend teljesülése biztosítja. A Himnusz mint imádság magában foglalja a keresztény értékrendet, az ellenséggel való küzdelem a szuverenitásért folytatott harc, a megbűnhődött múlt Trianon. Orbán Viktor politikája arról szól, hogy mindennap, újból és újból elmondja ugyanazt a történetet: Isten áldása van a magyarokon, védő kart nyújt föléjük az ellenséggel való küzdelemben, jókedv, bőség és víg esztendők várnak rá.
Ez a történet azóta társadalmi bázissá vált. A választásokon rendre kétharmados támogatást nyerő politikai közösség nem egyszerűen a kormányzati teljesítményt, hanem ezt a világértelmezést erősíti meg. A szuverenitás így nemcsak jogi, hanem társadalmi realitás is. Minél nagyobb a szuverenitás iránti közakarat, annál erősebb az állam képessége, hogy ellenálljon a külső befolyásnak. A társadalmi támogatottság megerősíti a kormányzat szabadságát, a kormányzati döntések pedig tovább erősítik a nemzeti identitást. Ez az egymást tápláló kör a magyar politikai stabilitás alappillére.
A nemzeti szuverenitás iránti társadalmi elköteleződés egyik legkézzelfoghatóbb visszacsatolási formája a nemzeti konzultáció. Az Orbán-kormányok e politikai innovációt eredetileg a brit konzervatív hagyományból vették át, ám a hazai gyakorlatban proaktívabb és rendszerszintűbb eszközzé tették. A milliós nagyságrendben visszaérkező igenek vagy nemek nem csupán politikai iránymutatást adnak, hanem megerősítik a kormányzati döntések mögötti szuverén felhatalmazást. A konzultáció eszköze így nem a választások helyettesítése, hanem azok kiterjesztése: világossá teszi, hogy a magyar demokráciában nem csupán a négyévente leadott szavazat, hanem a mindennapi döntések mögött is ott áll a nemzeti akarat.
A szuverenitás erőhatása Magyarországon egy olyan politikai és társadalmi egyensúlyt hozott létre, amelyben az állam saját nemzeti érdekeit képviseli, és ezt a közakarat, a nép morális ereje támogatja. Magyarán: Egy a tábor, egy a zászló.